EgységSzív Meditációs és jógaközpont

Egy Mindenkiért,Mindenki Egyért,Együtt az Egységért és a Békéért!Központunk fő szándéka Sri AmmaBhagaván víziójában való aktív részvétel.A vízió feladata az egész emberiséget a jelenlegi elkülönültség állapotából az Egység állapotába segíteni.


Egység Áldás (Deeksha)

Az Egység Mozgalom, illetve az ezzel járó belső transzformáció és felébredés megértése egyéni erőfeszítéssel nem érhető el. Ez a folyamat sokkal inkább egy áldás eredménye vagy egy történés. Sri Amma és Sri Bhagavan szerint, akik a Mozgalom alapítói, minden átalakulás alapvetően neurobiológiai, és ehhez a fizikai agy áthuzalozása szükséges. A agyban lezajló fizikai változás olyan beavatkozást igényel, ami a mi elménknél magasabb rendű. Ezt nevezik - kultúrától függően - Isteni Intelligenciának, Jelenlétnek, Istennek, Felsőbb Tudatosságnak. Bárhogyan is hívjuk, létezése magától értetődő, minthogy erre szolgálnak példaként a múlt és a jelen megvilágosodott mesterei, akiknél egy bizonyos ponton a fizikai agyban is változás történt. Ez pedig a tudatosságukban óriási átalakulást eredményezett.

Az emberiség időről időre arra vár, hogy ez az esemény bekövetkezzen. A meditációs gyakorlatok is ezt szolgálják: a test és a szellem felkészítését az áldásra. Az Egység Mozgalomban ez az áldás, illetve kegyelem az Egység Áldáson keresztül áramlik belénk. Sri Amma és Bhagavan szerint a tudatossági szint éppen úgy tovább adható más személyeknek, mint ahogyan a tudás, a bölcsesség vagy bármilyen tárgy. Az olyan ősi tradicionális beavatások alapját is ez jelentette, amely során a mesterek a hosszú évek alatt lezajló felkészülés után átadták bölcsességüket tanítványaiknak és ugyan olyan tudatossági szintre emelték őket. Ahogyan a víz a magasabb területekről az alacsonyabb területek irányába folyik, úgy  áramlik az áldás is a magasabb tudatossági szintről az alacsonyabb felé. Ennek a magas tudatossági szintnek az átadása Sri Amma és Bhagavan szerepe az Egység Mozgalomban.

Az Egység Áldás egy olyan jelenség, amelynek forrása Sri Amma és Sri Bhagavan tudatossága, akik már fiatal gyermekekként - ezoterikus (belső) felkészülés során - kezdték el kifejleszteni az Egység Áldást. Az emberiség teljes, feltétel nélküli felszabadítására irányuló szenvedélyük és jövőképük az, ami táplálja ezt az áldást. Az energia közvetítésének ez a meghatározhatatlan tapasztalása úgy történik, hogy a befogadó fejére helyezzük a kezünket, vagy pedig egyszerűen a szándékot kifejezve közvetítjük azt.

Milyen hatása van az Egység Áldásnak? A befogadó tudatosságát növeli azáltal, hogy neurobiológiai változást idéz elő az agyban. A frontális lebeny aktiválásán és a fali lebeny működésének csökkentésén keresztül a befogadó öröm- és szeretetszintjét, illetve az összekapcsolódás iránti fogékonyságát fokozza. Tudományos kutatások is folynak annak érdekében, hogy az Egység Áldás emberi agyra gyakorolt hatását részletekbe menően is megismerjük.

Az Egység Áldás semmi féle tradícióhoz vagy valláshoz nem kötődik, bárki részesülhet ennek a jelenségnek az előnyeiből, függetlenül az általa gyakorolt vallástól, tradíciótól. Az Egység Áldás nem követeli meg, hogy bárki változtasson az addigi hitbéli meggyőződésén, sokkal inkább abban segít, hogy a befogadó felfedezhesse és közvetlenül is megtapasztalhassa azt, amiben hisz. A jelenség mögötti alapvető szándék az, hogy mindenki ráébredhessen életének saját igazságára, bármi legyen is az.

A tudatosság fejlődése életünk minden területére (egészség, jólét, kapcsolatok  és spirituális fejlődés) kiható változásban manifesztálódik.

india_elso_het_enkep_336.jpg

 Egységáldás közvetítése

Ha felkeltettem érdeklődésedet ne habozz, gyere és engedd meg magadnak ezt a páratlan tapasztalást.

Ha kérdésed van:

hívj bátran a 0670/559-7001 -es telefonszámon

vagy írj e-mailt az egységsziv@gmail.com -ra.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 26
Heti: 136
Havi: 463
Össz.: 187 934

Látogatottság növelés
Oldal: Egység Áldás (Deeksha)
EgységSzív Meditációs és jógaközpont - © 2008 - 2024 - egysegsziv.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »