EgységSzív Meditációs és jógaközpont

Egy Mindenkiért,Mindenki Egyért,Együtt az Egységért és a Békéért!Központunk fő szándéka Sri AmmaBhagaván víziójában való aktív részvétel.A vízió feladata az egész emberiséget a jelenlegi elkülönültség állapotából az Egység állapotába segíteni.

Szüless meg újra, hogy igazán igaz életet élj !


csakrak_2.jpg


Spirituális Újjászületés


Amikor őszintén, teljes szívvel, fenntartás nélkül elfogadjuk a spirituális életet, megérezzük, hogy ez valódi halála lesz a tudatlanságnak, a vágyaknak, a korlátoknak. Meghal a mi korlátozott, elfojtott, beteljesületlen és homályos tudatunk. Ez a halál nem a fizikai, hanem a vitális síkon következik be, ahol mindenfajta vágy kiélése után sóvárgunk. Amikor valóban belemerülünk a spirituális életbe, átéljük ezt a különös belső halált. Ez a halál múltunk halála, annak az életformának az elmúlása, amellyel korábbi énünket alakítottuk.

Ezek után nem vágyakon, aggódáson, szorongáson és kételyeken keresztül, hanem a törekvésen keresztül hozzuk létre az Igazság építményét. A múlt egyféleképpen meg akarta mutatni nekünk az Igazságot, de képtelen volt erre, hiszen csak a jelenlegi énünkké váltunk általa. Azt, hogy a jelen megmutatja-e az Igazságot, nem tudhatjuk. De úgy gondoljuk, vagy a közvetlen jelenben, vagy a gyorsan ébredő jövőben - amely belenő a közvetlen mába - meglátjuk majd.

A spirituális élet egyik nagy rejtélye az, hogy minden pillanatban meghalunk, és újjászületünk. Minden pillanatban látjuk, hogy egy új tudatállapot, egy új gondolat, új remény, új fény hajnalodik bennünk. Amikor valami új születik bennünk, láthatjuk a régi átváltozását valami magasabbá, mélyebbé és sokkal alaposabbá. Így a magasabb spirituális életben minden pillanatban átéljük korlátaink elvesztését, behatárolt tudatunk úgynevezett halálát és újjászületését egy újabb, fényesebb tudatállapotban.



Mit veszítünk a halállal?


Minden egyes inkarnáció egy magasabb rendű, jobb élet felé vezet bennünket. A fejlődés részei vagyunk. Minden egyes inkarnáció a magasabbra jutás, a fejlődés létrájának egy foka. Az ember tudatosan és tudat alatt egyaránt tökéletesedik. De ha egyes inkarnációiban tudatosan előrelép, az gyors spirituális, lelki fejlődéshez vezet. Így a megvalósulás nála sokkal hamarabb bekövetkezik, mint azoknál, akik csak tudat alatt fejlődnek.

Mint tudjuk, utazásunk az ásványi létben kezdődött, majd a növényi életen keresztül az állatvilágba, és onnan az emberiség világába kerültünk. De ennek az útnak, a fejlődésnek azonban itt nincs vége. Isteni lénnyé kell válnunk. Isten addig nem lesz elégedett velünk, amíg isteni lényekké nem fejlődünk. Ő csak akkor tud bennünk és rajtunk keresztül megmutatkozni, ha egészen átalakultunk, és teljesen megvilágosultunk. Ezért mindig nagy örömmel, örvendezve, vidáman gondoljunk külső és belső fejlődésünkre. Semmit, de semmit nem vesztünk el abban az úgynevezett halálban. A leggyönyörűbben és leglélektelibben beszél erről az emelkedésről Jalalu'd-din Rumi:


Kőként haltam meg, s növényként ébredtem,
Növényként haltam meg, s állatként keltem;
Állatként haltam meg, s emberként születtem.
Miért féljek? A halállal mit vesztettem?



A karma működése



A múltat magunkban hordozzuk. Lelkünk az állandóan áramló időfolyamban vándorol. "Miként vetsz, úgy aratsz." Ha valami rosszat tettünk, tudnunk kell, hogy ma vagy holnap, a fizikai világban vagy a belső világban, az visszahull fejünkre. Ha tolvaj vagyok, előbb-utóbb elfognak, és börtönbe zárnak. Talán ma még nem, de egy napon biztosan. Ha jót cselekszem, ha imádkozom, meditálok és isteni életet élek, annak is meglesz az eredménye. Előfordul, hogy valaki rosszul viselkedik, mégis mindent megkap és dúskál a földi javakban. De ő talán az előző életében valami rendkívüli tettet hajtott végre, és most jó cselekedetének áldását élvezi, míg rossz tettének gyümölcse még nem érett be. Ám élete alkonyán vagy következő életében biztosan megbűnhődik.

Átlagos, nem törekvő emberek esetében elkerülhetetlenül szükséges a karmikus ítélet. A karma törvénye mindig fogva tartja, s mint egy kígyó, körültekeredik rajta. Meg kell a vámot és az adót fizetnie, mert a karma törvénye könyörtelen. De ismétlem, van valami, amit úgy hívnak: Isteni Kegy. Tudatlan voltam, néhány dolgot rosszul tettem, de ha keserű könnyeket hullajtok és bocsánatért sírok, akkor természetesen az Isteni Könyörület rám mosolyog. Amikor valaki belép a spirituális életbe, elveszítheti karmáját, amennyiben ez az Isteni Akarat érvényesül egy spirituális mester közvetítésével. Isten megbocsátása, végtelen jósága megszüntetheti rossz karmájának eredményét, és meggyorsíthatja jó karmájának beérését. Ha egy kereső nemcsak kívánja a spirituális életet, hanem őszintén, mindennap gyakorolja, akkor úrrá lesz a karma törvényén, mivel Isten határtalan Kegyével elárasztja odaadó fejét és szívét. Persze nem tehetek állandóan istentelen dolgot, azt gondolva, Ő úgyis mindig megbocsát nekem. Nem! De ha Isten látja, amint egy lélekteli kiáltás belülről a felszínre tör, ha tapasztalja őszinte törekvésem és érzi, hogy szabadulni akarok a tudatlanság hálójából, akkor nemcsak megbocsát, de a szükséges erőt is megadja ahhoz, hogy ugyanazt a hibát még egyszer ne kövessem el.

Mikor következő újjászületésünkben visszatérünk, utazásunkat - természetesen - előző karmánknak megfelelően folytathatjuk. Ha nagyon sok rossz dolgot cselekedtünk, nem várhatjuk, hogy soron levő újjászületésünkben megvalósítjuk a legmagasabb rendű Igazságot. De ha Isten Kegye eláraszt minket, könnyedén megsemmisíthetjük életünk rossz cselekedeteit.


SZERKESZTÉS ALATT !



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 26
Heti: 135
Havi: 462
Össz.: 187 933

Látogatottság növelés
Oldal: Újászületés program
EgységSzív Meditációs és jógaközpont - © 2008 - 2024 - egysegsziv.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »